“Ismerős nekem ez az utca”
Északról délre futok egy ismeretlen városban.
A lösz mozog én futok.
A kezemben egy házikészítésű képstabilizátor.
A készülék stabilizálja a képet, remélem nem csúszunk bele a Dunába.
Futok, erőfeszítést teszek.
Megkérdezése nélkül filmezem és stabilizálom a várost.
A Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájában sok játékra volt alkalmunk. Egy ponton meglátogattuk Dunaújváros városát és a kedves helyi közreműködők segítségével lehetőségünk volt megismerni bizarr történetét.
A lösz mozog én futok.
Az egész város mozog szépen lassan, mert olyan jellegű talajra épült, ami maga mozog. Azzal a gesztussal, hogy egy “futást hajtottam végre” a városban erre a méltatlan mérnöki döntésre szerettem volna reagálni. Tehát arra, hogy a házak fala reped, az ajtók reggelre kinyílnak, vagy beragadnak a bizonytalan városi-talaj-alapok miatt.
A kezemben egy házikészítésű képstabilizátor.
Mert szeretném stabilizálni a várost, még ha szimbolikusan is. Mit tehet egy képzőművész?
A képstabilizátort magát pedig az otthonomban fellelhető maradék-anyagokból készítettem – ahogy a Lada frissült a garázsban. Egyetlen high-tech elemet vontam be, a tükröt, mert, a videó lényege a háttér – a város – és a saját képem tökéletes keverése volt (mert Dunaújváros képe nagyon hasonlít Zalaegerszegéhez, ahol felnőttem). Ehhez kellett találnom egy foncsorozót Budapesten. Elkészíttettem vele ezüstözött üveg darabokat, amik aztán a DIY stabilizátorban a visszacsatolást (lásd engem) adták.